2015. március 29., vasárnap

VIRÁGVASÁRNAP



Jön! Vigyázz jön! Rakd el! Jön! Kiabáltuk sokszor a suliban, mikor egy-egy tanár közelített a teremhez, vagy éppen suttogtuk egymásnak, mikor a padunkhoz közelített. Jön! Kiáltottunk, mert féltünk…
Az emberek is kiáltják ott Jeruzsálemben az utcán, hogy jön, de ők nem félelemből, nem figyelmeztetésből kiabálják. Ők nem is egy szigorú tanárra figyelmeztetnek, hanem Jézusra, arra, akit már ismernek, akiről már hallottak.
Jön! Közeledik! Mindjárt itt lesz! Itt van! Ott van! Eltűnt! Ott van! Feltámadt! Ez a nagyhét történése. Most az elején vagyunk még. Jézus közeledik Jeruzsálem felé, a kereszt felé. ÉRTED!
Te ezt hallottad, mert szóltak neked. Nem hallottad? Most szólok! Jézus itt van! Felment a keresztre, hogy meghaljon érted. Ő felment, és megtette. Meghalt érted, helyetted! Mit teszel?
a, Csinálod tovább a dolgod: „Láttam már ilyet, semmiség.”
b, Nem tudom.
c, Követed, mert észreveszed, hogy: „Ő az Úr nevében jön!”
A három közül bármelyik megoldást választhatod, de én a „c”-t választom. Hogy miért? Mert úgy érzem, hogy én magamban kevés vagyok! Sokszor érzem egyedül magam... Van barátnőm, van sok barátom, megyünk sokfelé, de mégis sokszor egyedül vagyok, valami hiányzik….  Rájöttem, hogy sokszor hiányzik a cél az életemből, az a bizonyos „mozgatórugó”, ami az értelme az életemnek.
De rájöttem, mi az. Jézus. Mert mikor egyedül érzem magam, meghallgat. Mikor azt érzem, hogy ”ezt nem kellett volna…”, akkor megbocsájt. Mikor azt gondolom, hogy „ez most nagyon jól sikerült”, akkor pedig segít, hogy ne szálljak el, és tudjam, hogy honnan jön a siker.
Nem félek tőle, nem egy félelmetes tanár. Nem rettegek, mert tudom, hogy húsvétkor meghalt értem. Hogy mit teszek virágvasárnap? Ünneplek azokkal, akik ünneplik Jézust! Lelkileg leveszem a ruháimat, és lerakom az útjára. Kiabálok, hirdetem, hogy jön! Dicsőítem a nevét. Megadom neki azt a tiszteletet, amit senki másnak! Mert ő a Királyom. Mert értem és ÉRTED jött! 
                                                   Gyatyel Péter teológus, „régi” ökus

2015. március 21., szombat

Március 15



ÖRÖKSÉGÜNK

… címmel adtuk elő a március 15-i városi megemlékezésen műsorunkat gimnáziumunk 9-12. osztályos diákjaival. A lelkes csapattal arra a szép küldetésre vállalkoztunk, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeinek jeleneteit Fót történelmével párhuzamosan érzékeltetve tiszteletünket fejezzük ki városunk iránt. 
Az előadásban megidéztük Fót meghatározó személyiségeit, a generációk óta a haladást szolgáló Károlyi családot, Ybl Miklós alakját, a reformkori politikusok közül Fáy Andrást és körét, Vörösmarty Mihályt, 
a szabadságharcos Sipos Pál református lelkészt, és természetesen a jó ügyért mindig kiálló, szorgalmas és hűséges fóti népet.
Büszkék vagyunk, hogy gazdag történelmünk és hagyományaink őrzése komoly feladatot hárít ránk, amelynek teljesítésében, a kapott szellemiség átörökítésében, értékeinknek a jelen és a jövő szolgálatába állításában teljes mértékben számíthatunk fiataljainkra, tanítványainkra! A jó hangulatú próbák és a közösségi érzés megélése mellett számunkra ez a tapasztalat jelenti a legnagyobb élményt. Rendezőkként időről időre szembesülhetünk diákjaink sokszor zavarba ejtő egyenességével, tisztaságával, tartásával, erőt adó lendületével, hitével. 
Felemelő bizonyossága ez annak a meggyőződésünknek, hogy a felnövő nemzedékek értékrendjükben méltó utódai a 24 évvel ezelőtt iskolánkat alapító társaiknak. Mostani előadásunkhoz érdekes adalék, hogy a forgatókönyvhöz egy örökségbe kapott történetet élesztettünk fel, írtunk át, aktualizáltunk, ezáltal is összekapcsolódva elődeinkkel. Régi tanulóink az akkori igazgató-helyettes, tanítónő, Zsengellér Józsefné Kati néni szövegkönyve alapján adták elő a templomépítés történetét, amely több évtized távlatában, az alkalomhoz igazítva ugyanúgy él ma is, mint akkor. A mondanivaló sikeres átadásának záloga mindig diákjaink hiteles közvetítésében rejlik.
Az előadás végén a tiszteletét állva kifejező ünneplő közönség vastapsában az ajándékba kapott rengeteg örökség miatti öröm és megrendülés hangja szólalt meg.
Igen, van mire, és van kikre büszkék lennünk!

Batizné Nagyváradi Éva és Sándor János

 












Klikk:  ÖRÖKSÉGÜNK